Csabi

A bölcs és a nő

1.

Az ember egész életében csak egyszer

lesz igazán szerelmes, mondják.

Micsoda leverő szentencia!

Micsoda felemelő hazugság!

2.

Ami fent van, ugyanaz, mint ami lent,

ami lent van, ugyanaz, mint ami fent

Egy bölcs egyszer beleesett egy nőbe, mint egy mély verembe. És sehogy nem bírt kimászni belőle. De mivel bölcs volt, ott veszteglésében eltűnődött néhány alapvető dolgon: Veszettül beleestem, és ez olyan jó!... De megéri? Megéri, ha úgy ülök itt, mint egy börtönben? Hogy jó, ha nem jó, a nemjóját?!

Egyszóval ült, és – buzgón vakargatva az állát – addig törte a fejét, amíg belealudt.

Rejtélyes álmot látott: egyszercsak megjelenik a verem szájánál, és lepillantva meglátja a nőt ott lenn kuksolni; mire leszól:

– Hát te mit csinálsz ott lenn?

A nő feltekint:

– Hát te mit csinálsz ott fenn?

[A történet itt véget is érhetne, ám korántsem így gondolná a bölcs (vagy a nő?). Ugyanis sem álmában, sem ébrenélétben nem tudta volna már eldönteni, hogy mi az igazság, ugyanis már nem tudta eldönteni, hogy álmodik-e vagy ébren van... ][*]

---

[*] A mottó, a zárójeles rész és a lábjegyzet Trixi műve :)

BalóLevi

Nárcisz

Kamaszként hajolt a kút fölé

Benne vizet kémlelt

Mély volt és sötét volt

Csupán visszhang jött bután felé

Testében gyűl a víz

Szakálla nő, kifehéredik

Amint a peremre

Egyre vaksibban támaszkodik

Ereiben mész kút kövein

Moha gyűl a hályog szemein

Szerelem

Árnyékod a fűszálakra dobva.

Közömbös délután erős fényekkel.

Rovarok pásztázzák csupasz tarkódat.

Ellopta a táncot ujjaidtól.

A falon innen

Vörös és szürke téglák.

Fekete bádog. Csalán, pisiszag.

Az a vonat nem jön el soha.

Jó itt ülni.

Trixi & Dudi

Röpt

szökési kísérlet

Oldottabb légkörre vágytam. Okosan felpakoltam hát, hátizsákba szoknya, harisnya, bugyi, melltartó, egyszóval mindaz, ami nélkül egy nő, ha akarna, se tudna meglenni (vagy mégis?), és irány a reptér. De ne rohanjak annyira!...

Amikor kezdődött... Mikor is kezdődött?, jajde nehéz emlékezni, de nemcsak mert kihagy a memóriám...

Annyira azért vissza mégse!

Csak egy shot: két taknyos srác ront rám egy sötét mellékutcából, az egyik, hogy röptödben megb, picci, pedig dehogy repültem én akkor, ők meg pláne, nem is tudom, ők imbolyogtak jobban vagy én?, ám a másik szószerint lecsapja egy boxerrel, dehogyis, havver, majd előbb én! Ha nem vagyok is feketőves, van némi kvázi karaté-szakképzésem bölcs mesterem, Kí Csí Náá Llí jóvoltából, aki szellemalakban előttem termett, és mozdulataimat precíz tanácsaival irányítva ripsz-ropsz kettétörte gerincét mindkettőnek.

Aztán alakot váltott, vagyis ahelyett hogy szokása szerint meghajolván (mintha bókolna) elillant volna, nagyonis konkrét formát öltött, és kezét nyújtotta, miközben áthatóan a szemembe nézett: Merész Hölgyem!

Ó, el voltam szállva!

Felemelkedtem az aszfaltról, és irreálisan jóképű megmentőm nyakába borultam...

Mit műveltél mámegin, te ribanc!?

Erre ébredtem. Vagy úgy tűnt, ez már cseppet sem álom.

Egyik kurrens pasim állt terpeszben előttem (gumibotját tenyerébe ütögetve), a főkapitányság főnöke, aki egy verekedős klubban szedett össze („Megmentelek e mocsokból, picim!”), amikor még nem is sejtettem, hogy zsarú, aki a bedgájzokra vadászik, ám ahhoz, hogy lesittelje őket, környezet- és stílhű szerelést kellett magára öltsön.

Rámhúzott. A csupasz fenekemre. Még egyet. Vagyis csak akart. Mert félrehemperedtem, és lendületből fel is pattantam. Támadó pozícióban az ágy közepén.

Ez az, így szeretlek, te bestia! Mondta ő, vagy én magamnak...

pittypittypittypittypitty

Mi ez? A gudgáj a pisztolytáskájához kap, de rossz időben és rossz helyre. Bummmm. A légnyomás a falhoz csap, majd a padlóra lapít.

pittypittypittypittypitty

Mi ez, basszam, még egy? hol?

Az ablaknál termek, ugráááás. Egy kicsit szállok, egy repülő húz el nem messze, magamat látom derűsen kipillantani az ablakon, mögöttem valaki... Egy férfi felsejlő arca horrorisztikus vigyorral... Hát nem egyedül keltem útra?! Kézzel-lábbal kapálózva próbálok jelt adni magamnak, de nem veszem észre magam... Aztán zzzzu, már zuhanok is, csak az ég tudja már, hol vagyok és hogy ér ez véget...

pittypittypittypittypitty

Na bazmeg! Szétnyílt, lebegő fürdőköpenyem zsebébe túrok, mi a túró, ebbe is beleplántáltak valamit?! Remegő kézzel kioldom a mobilom... Egy meszidzs.

Ne dőlj be, picikém! (Mi ez a gyanúsan ismerős hang?!) Az egész csak szimuláció: teszt és likvidáló akció. Ha most nem félsz kiszökni onnan, ahol vagy, vagyis a felhőkarcoló legfelső emeletéről, ahová az éjjel vittelek, hogy meggyőződjem hűségedről és egyben levadászhassuk az egyik legveszélyesebb terroristát, megmenekülsz, mi több, az enyém vagy! Lent vár ölelő karokkal: XY, szuper éjdzsönt! (Ja, ugorj bátran, semmi bajod nem esik, sebességcsökkentő távvezérlőnk épségben letesz!)

’gen, szuper!, imádlak ikszipsz, mért nem szóltál hamarabb? Tudod, csak hogy ne hisztizzek hiába. Lenézek, de – talán a sebesség miatt, ami mintha dehogyis csökkenne – nem látok lent senkit, semmit. Mindegy, már nincs sok hátra, kishamar kiderül, hogy bájbáj vagy háváj!

Trixi & Dudi

Röpt

szökési kísérlet

Trix: Oldottabb légkörre vágytam. Okosan felpakoltam hát, hátizsákba szoknya, harisnya, bugyi, melltartó, egyszóval mindaz, ami nélkül egy nő, ha akarna, se tudna meglenni (Dudi: vagy mégis?), és irány a reptér. De ne rohanjak annyira!...

Dudi: Amikor kezdődött... Trix: Mikor is kezdődött?, jajde nehéz emlékezni, de nemcsak mert kihagy a memóriám...

Dudi: Annyira azért vissza mégse!

Trixi: Csak egy shot: két taknyos srác ront rám egy sötét mellékutcából, az egyik, hogy röptödben megb, picci, pedig dehogy repültem én akkor, ők meg pláne, nem is tudom, ők imbolyogtak jobban vagy én?, ám a másik szószerint lecsapja egy boxerrel, dehogyis, havver, majd előbb én! Ha nem vagyok is feketőves, van némi kvázi karaté-szakképzésem bölcs mesterem, Kí Csí Náá Llí jóvoltából, aki szellemalakban előttem termett, és mozdulataimat precíz tanácsaival irányítva ripsz-ropsz kettétörte gerincét mindkettőnek.

Dudi: Aztán alakot váltott, vagyis ahelyett hogy szokása szerint meghajolván (mintha bókolna) elillant volna, nagyonis konkrét formát öltött, és kezét nyújtotta, miközben áthatóan a szemembe nézett: Merész Hölgyem!

Trix: Ó, el voltam szállva!

Felemelkedtem az aszfaltról, és irreálisan jóképű megmentőm nyakába borultam...

Dudi: Mit műveltél mámegin, te ribanc!?

Trix: Erre ébredtem. Dudi: Vagy úgy tűnt, ez már cseppet sem álom.

Egyik kurrens pasim állt terpeszben előttem (Trix: gumibotját tenyerébe ütögetve), a főkapitányság főnöke, aki egy verekedős klubban szedett össze (Trix: „Megmentelek e mocsokból, picim!”), amikor még nem is sejtettem, hogy zsarú, aki a bedgájzokra vadászik, ám ahhoz, hogy lesittelje őket, környezet- és stílhű szerelést kellett magára öltsön.

Rámhúzott. Trix: A csupasz fenekemre. Dudi: Még egyet. Trix: Vagyis csak akart. Dudi: Mert félrehemperedtem, és lendületből fel is pattantam. Trix: Támadó pozícióban az ágy közepén.

Dudi: Ez az, így szeretlek, te bestia! Trix: Mondta ő, vagy én magamnak...

Dudi & Trix: pittypittypittypittypitty

Dudi: Mi ez? Trix: A gudgáj a pisztolytáskájához kap, de rossz időben és rossz helyre. Bummmm. A légnyomás a falhoz csap, majd a padlóra lapít.

Dudi & Trix: pittypittypittypittypitty

Dudi: Mi ez, basszam, még egy? hol?

Trix: Az ablaknál termek, ugráááás. Egy kicsit szállok, egy repülő húz el nem messze, magamat látom derűsen kipillantani az ablakon, Dudi: mögöttem valaki... Egy férfi felsejlő arca horrorisztikus vigyorral... Trix: Hát nem egyedül keltem útra?! Kézzel-lábbal kapálózva próbálok jelt adni magamnak, de nem veszem észre magam... Aztán zzzzu, már zuhanok is, csak az ég tudja már, hol vagyok és hogy ér ez véget...

Dudi & Trix: pittypittypittypittypitty

Dudi: Na bazmeg! Szétnyílt, lebegő fürdőköpenyem zsebébe túrok, mi a túró, ebbe is beleplántáltak valamit?! Remegő kézzel kioldom a mobilom... Egy meszidzs.

Ne dőlj be, picikém! (Trix: Mi ez a gyanúsan ismerős hang?!) Az egész csak szimuláció: teszt és likvidáló akció. Ha most nem félsz kiszökni onnan, ahol vagy, vagyis a felhőkarcoló legfelső emeletéről, ahová az éjjel vittelek, hogy meggyőződjem hűségedről és egyben levadászhassuk az egyik legveszélyesebb terroristát, megmenekülsz, mi több, az enyém vagy! Lent vár ölelő karokkal: XY, szuper éjdzsönt! (Ja, ugorj bátran, semmi bajod nem esik, sebességcsökkentő távvezérlőnk épségben letesz!)

Trix: ’gen, szuper!, imádlak ikszipsz, mért nem szóltál hamarabb? Tudod, csak hogy ne hisztizzek hiába. Lenézek, de – talán a sebesség miatt, ami mintha dehogyis csökkenne – nem látok lent senkit, semmit. Dudi: Mindegy, már nincs sok hátra, kishamar kiderül, hogy bájbáj vagy háváj!

Ákos

Tanulság nincs

Körülbelül három hónapja ismertem meg, és nagyon élénk vörös volt. Végein egy kicsit szőke is, a tűz hercegnője, gondoltam, ahogy megláttam az izzadt táncoló tömeg közepén. Mintha még láttam volna valahol. Hajnalban, amikor úgy tűnt, útjaink elválnak, kértem, és le is adta a telefonszámát. Többször is találkoztunk utána, és rengeteget beszélgettünk ebben meg abban a parkban, kocsmában vagy utcasarkon. Minden egyes alkalom után teljesen üresen tértem haza. Sokáig nem éreztem megfelelőnek a helyzetet arra, hogy újra megcsókoljam. Miután mégis megtettem, felemás utóízzel ballagtam haza a tömbháza elől. Az első nyulat akkor láttam, amikor nagyon meleg volt és mellbimbói világosan kirajzolódtak lenge pólója alatt. Meg akartam őket simogatni, de megállította kezem, és a nyúl is gyorsan elszökdécselt. Később viszont egyre többen jelentek meg körülötte, és egyre gyakrabban. Elmentünk egyet ragasztózni, és látomásainkban egyikünk sem ismerte fel a másikat. Megígértük egymásnak, hogy többet nem csináljuk együtt, mert mindkettőnkre lidércnyomásosan hatott a távolság tapasztalata. Másnap viszont, amikor találkoznunk kellett volna, csak annyit láttam, hogy amint közeledik felém, a nyulak több százan ugranak elő a sötét kapualjak mögül, felkapják, és villámgyorsan elvonszolják a szürke városi betonhorizont mögé.

Találkoztam még vele később, de rájöttem, hogy egyáltalán nem is tűzhercegnő, hanem egy közönséges róka.

•

Néhány hete ismertem meg, és nagyon sápadtnak tűnt az arca. A sötét szembogarak és a fekete, rövid haj éles kontrasztot alakított bőrével. Azt mondták, olyan, mint egy vámpír, de én erre hevesen tiltakoztam. Emlékeztem, régebb lopva meg-megérintett a táncparkett örvénylő kavalkádjában. Finomsága árulta el. Leültem mellé és elkezdtem beszélni. Nem tudom már miről, látszott, ő sem figyel igazán oda, de tette magát, és ez nekem valamiért még annál is jobban esett. Hangja nagyon gyenge volt, és gyámoltalanságának megjelenésével való össze nem illése valahogy emelkedetté és titokzatossá tette őt szememben. Nem mertem megérinteni se. Mindig eljött, ha hívtam, de ahogy ültünk a tea mellett, szinte soha nem értettem, mit mond, és azt hiszem, nem csak azért, mert annyira halkan tette. Utolsó találkozásunk napján láttam egy repülőcsészealjat.

Lehet, hogy már előre tudtam...

•

Tegnap találkoztunk először. Ahogy a pult előtt álltunk, erősen derekamba markolt, én meg megkérdeztem, nem e visz haza.

Reggel, amikor felébredtünk, azt súgta a fülembe, hogy a szerelem ott él, ahol szavak még nincsenek.