Benji

amíg tenger lesz

kidobni mindent, mint
ahogy elkezdted, eltörölni,
ne ismerhessél magadra. ne tudd,
hogy ki vagy. ne emlékezz.
kimondani, hogy meghaljon.
csöpögjön, amíg valami lesz,
test amíg cseppfolyós lesz.
kezd a verklivel, ahogy tekert,
például a vasárnapi,
de lehet a domb is, a kert,
a sípoló mozdony árnyéka,
lehetnek a neanderek,
azok az álmok, amikben
hol marilyn monroe-t
takartad ki, hol mások barátnőit,
ahogyan ilyen epizódok
jöttek is később, valóban (csúnya dolog volt,
mondogattad később, megdugni
mások nőjét, többet
ilyet nem, de igazából jólesett).
aztán a tévedések ahogyan
történetté váltak, a ruhadarabok
szobáról szobára, ahogy
végiglapoztad magadban minden
reggel az elmúlt éjszakákat,
a lerajzollak, csak a csiklódat
körei. hogyan lettél semmirekellő disznó,
ha farkas harapott meg, hogyan
lettél érzéketlen, komédiás,
és hogyan nem merted bevallani,
hogy valójában élvezted.

daráld le őket mind. egyveleg
péppé a kávét, az újrakezdéseidet,
a nyikorgó ágyakat, a tükröt
bármely fürdőszobában,
azt, ahogyan mindig valaki helyett
tudtál csak szeretni, ahogyan
szentesítetted magadban és annyi nőben
annyi perverziód. nem mintha
bánnád, de más idők következnek,
erről szól a só a gyomrodban.
lehet, hogy még perverzebbek,
de másak. rombold le athént,
thébát, lesbost, füstölj ki mindent,
isten istenen ne maradjon. a zaccot
a szívben, a gödröket legbelül, játékszabályaid
korinthoszi oszlopát cseréld kariatidára,
és állj a tető alá. aztán várj, amíg
megtörik a gyenge nőtest és te
is por leszel. felejtsd el a féktelen
potyázásokat, a zsandárokat,
cseplin sírrablását, a némafilmes
ablakokat. ne legyen konszenzus,
se kontraszt. zárd be a fényrekeszt.
folytasd a fényképekkel, a félretett sorokkal,
de a székeket és a szekrényeket is,
az almafáidat, a zongorát és a mozit,
a renoir-festményeket amikre tízévesen
izgultál, a pornófilmeket, amikre már alig,
a sörcsöndet, az utcát, a kaszkádok villanásait,
csinálhatsz egy tábortüzet a feldúlt kert
végében, és úgy, hogy három napig égjen
és utána kioltódjon minden. se hang,
se hamu. ne szólítson senki,
egyetlen női mell, vagy láb se,
egy harisnya, vagy náladmaradt rúzsos
cigarettacsikk, egy véres lepedő se.
egy beszélgetés, egy hasra kent hold se.

ahogy a füst is elhal, eleredhet
az eső. szórd ki minden dobozod
az utolsó cseppedig, aztán hadd
rajzolják a csiklót vagy a renoirt
a földre amíg tenger lesz.

így akárki lehetsz. az első,
amit meglátsz, a kert. ültetni
nem neked kell, de nézzél,
aztán valamit találj ki.

Benji

Semmi utószó

„a vég sörösdodoz, kidobható”

Ehhez, ha bármi fogható,
egy bohóc, ha még eladható,
egy disznó, sort és sört lopó,
még pár nap, talán kitörsz,
ledől a függöny, tán lehűlsz,
azt mondod, belül
te vagy magad,
a kazetta, ha megszakad,
ha egyszer lesz az látható,
mi mennyire alkudható,
ha egyszer ott maradsz, szívem,
zsáknyi blöff és enmagad,
a színen áthúznak vadak,
cseplinek szétszalagszanak,
a kávék már elég szarak,
és mondjuk hull a hó,
nem jó rád más, csak e kalap,
nincsen visszavonható
szöveg, kép, vagy attrakció,
ehhez is bármi fogható,
a lámpák mind kialszanak,
és ott maradsz te egymagad,
te egymagad, csak ott maradsz,
és vicc csak, mondod, mit ugatsz,
vicc vagy, néma léghajó,
még csak nem is altató,
bádogdoboz, komolykodó
részeg hajó, s egy pillanat,
ha még marad, mi fogható,
ha mindazok elmondhatók,
kikben lehettél volna
te is tanulság, forma,
bűvész hogyha lettél volna,
költő, csillagok rugója,
hordod reggelente újra,
de végülis kisírható,
mint egy ballada,
egyszerű, összerakható,
magyar haiku, épp kiadható,
nem voltam én sem
madár, tölgyfa, kúrni jó,
Isten szépen elken,
Isten engem úgyse,
mondod néha egyre,
de ebben semmi tudható,
a semmi, hogyha startnak jó,
végülis kibömbölöd,
sörösdoboz, sörös-sorok,
nincsen semmi utószó,
te vagy magad kidobható.

Benji

Elöl-hátul

egy nő mögött az

illatában menni jó.

bár lehet az arca

néha illuzióromboló.

jobb nem látni többet,

csak egy csodálatos segget,

a nyak, a derék ívét,

ahogy mozgásban vannak,

úgy érzed ilyenkor magad,

mint egy hálás vendég,

főleg ha lépcsőn megy fel

előtted, a Keletinél mondjuk,

de ne mondjunk többet.

ilyen neked az életed.

ez persze máris többlet,

sokat mutatsz és megjátszol

mindenféle feleslegest,

így rontod, csak rontod.
legyenek a punkok,

vagy vasárnap, ebédes család,

a közönségednek osztod a szád.

de jó így, rontani, ha van kalapod,
abba gyűjtöd a szemüket,

azok neked értékesek.

idefostak engem adni,

nincsen rajtam semmi masni,

ilyeneket mondogatsz például,

és akarsz adni nagyon,

adni, adni, szeretni elöl-hátul,

de szeretsz lenni porondon,

kalapban, részegen meghajolni,

mint egy kurva dzsentri.