Csabi

kertelés nélküli gyanakvása nyomán

Trixi

Kard ki kard

Kávé, cigi, egymásután több is, ha már nem lehet egyszerre többet, bár befér a szádba kettő-három, sőt öt is, de lehetetlen egyszerre annyit szívni... Mohón szívod a füstöt, bent tartod, ráérősen fújod ki, mint akinek az egész nap a rendelkezésére áll, pedig dehogy, ajaj, mennyire nem, gyorsnak kell lenni, ha valamit meg akarsz szerezni vagy tartani!

Ő még az ágyban, lecsúszik meztelen fenekéről a könnyű nyári paplan

Adj egy slukkot

Adsz neki, két kis pofont feneke mindkét térfelére, ruganyosan összerántja, nevet

Ne viccelj, adj már

De nem mozdul, nem nyúl érte, mint akinek nem is az kell

Hisz adtam, nem?

Beleszippantasz a hajába, majd egy utolsót a csikkbe, elnyomod egy kis gyöngyházszelencében, bebújsz mellé, meleg feneke az ágyékodba domborul, az izmaival játszik, megfeszíti-ellazítja, próbálkozik a felizgatással

Péniszre vágyom, neked mért nincs?

Előbb csak körözöl az ujjaiddal a peremen, aztán mélyen becsúsztatod, először egyet, kettőt, majd hármat

Jaj

Mi van, fáj?

Dehogy, csak most épp nem a legmegfelelőbb helyre dugtad

Odanyúl, megragadja a kezed, kihúzza, egy ujjat elkülönít, kettővel kezdi sikálni magát a kellő helyen, kissé oldalt dől, szorosan összeszorítja a combjait, szétnyitja, összeszorítja, szétnyitja, összeszorítja, szétnyitja, hirtelen kihúz magából, lök egyet rajtad, hogy a megfelelő pozícióba kerülj, és két ujjad a lábad közé döfi, mint egy gyökérvágó kést

Jaj!

Fel kell kelni, különben ha így folytatjuk, ránk esteledik megint, bébi!

És kipattan az ágyból, mellei rengenek, az asztalhoz lép, kitt-katt, kattan a gyújtó, kávé csorog csészébe, sssrrr, a sötétítő szétrándul, beszakad a szobába a kiábrándító fény

Most mért csinálod ezt?

Nincs válasz, minek, hisz már megadta, ajtónyikordulás, felpattan a WC-tető, újabb csorgás, pukkanások, durranások, rotyogás

Legalább becsukhatnád az ajtót!

Dől kifele a szag, de szarik rá, hogy becsukja, ehelyett az odakészített divatmagazinban lapoz, fújja kéjesen kifele a füstöt

Nesze, szaghatástalanító! És egyébként is valósággal illatozik ez a magazin e vastagon kikent dámáktól, nem érzed?

No igen, ezek tényleg elütik a bűzt, mármint a szagát, amit ezer közül is be tudnék azonosítani, ilyen szag nincs még egy e világon, ez kizárólag az övé, ez ő! Már mennék is, hogy eléje guggoljak, és szívjam, és szívjam, és szívjam magamba egészen közelről, a szokásos rituálé szerint, majd kitöröljem a seggét csupasz kézzel, és csak úgy, bosszúból szétkenjem a pofiján, a mellén, az egész testén a szart, a szarát, vastagon

Nem jössz, elmarad a biliztetés?

El hát!

Hogyhogy?

Ha így folytatjuk, ránk esteledik megint, bébi!

Ó, ne...

Ó, bizony!

Karonfogva megyünk a reggeli napsütésben a közeli kerthelyiségig, felfedezőséta, mióta intimitási okokból vidékre helyeztük át szállásunkat, csak hírből ismerjük az állítólag a merészebbek számára pult alatt extra szolgáltatásokat is nyújtó nonstop-étkezdét

Mivel szolgálhatok a hölgyeknek?

Macsó pincér, az előbb mintha még a kertben láttam volna az ágyások közt babrálni-turkálni, vajon ez pincér és kertész egy személyben, vagy csak mind ennyire hasonlítanak?

Péniszre vágyom...

Nem mondja, de mintha mondaná már megint, egyenesen a képembe, mintha én tehetnék róla, hogy nincs neki, ami kéne neki, vagy gyáva megszerezni, pedig itt a nagy sansz, nesze, ne hagyd kicsúszni a kezedből, de ő csak néz kifelé dacosan a kardvirágokkal teli giccses kertbe ...neked mért nincs?

Nincs, nincs jelen, világos, ölbe hullt kézzel, lebiggyedt szájjal ül, mint egy piszkos dolgokon ábrándozó szűzlány, egy megbűvölt csitri

Ha szabad kérnem, egyelőre hozzon a barátnőmnek egy kardvirágot, az a kedvence!

A macsó mintha venné is meg nem is a lapot, értetlenül a kert irányába kapja a fejét, mintha a kérés nem szerepelne az étlapban, amint bizonyára nem is szerepel, vagy másképp szerepel egy másik étlapban, és azon a nevén kéne megnevezni

És önnek, hölgyem?

Nekem is hozzon egy kardvirágot egyelőre! Az asztalon ugyanis nincs!

Zavartan bólint, majd úgy fordul meg és húz el, mint akinek egyetlen gondolat jár a fejében: két gyönyörű kéjnő? két falusi liba?

Céda nevetgélésünk mint csiklandozó késecskék hada vágódik szolid tarkójába, hátába, hátsójába, minden szabadon kitett porcikájába, pedig ha tudná, mennyire nem neki szól

BalóLevi

Kerti munkák

Hallottam, hogy szól a telefon, de nem mozdultam, tudtam, úgysem engem keresnek, nem hív telefonon engem senki, különben is, éppen most gyújtottam rá.

Apám vette fel, anyám akkor már aludt.

– Karcsi, gyere, mert keresnek telefonon.

Nagyot dobbant a szívem, valósággal megijedtem, lebénultak a lábaim.

– Jó, jövök – alig tudtam eloltani a cigarettát.

Ahogy kiléptem a szobámból, megcsapott az ecetszag, az orrom összeszorult. Anyám egész délután uborkát válogatott és gyömöszölte az üvegekbe, aztán valami ecetes löttyel leforrázta. Apám vödörszámra hordta be az uborkát az erkélyről, le kellett szedni mind, mert hirtelen beállt a fagy. Ez volt az utolsó begyűjtés a mi balkonkertünkből, amire apám olyan büszke volt.

Számtalanszor elmondta már, otthon, falun hatalmas, gyönyörű kertjük volt, de aztán városra jött, és itt már nem volt egy fikarcnyi telek sem, de ő nem hagyta magát. Amikor anyámat elvette feleségül, és nemsokára jött a gyerek, azaz én, gondoskodnia kellett a családról. Fogta magát, és szépen betelepítette a balkont. Faluról hozta a friss ganét a fehér Ladával, nylonzsákokba rakta, a zsákokra lyukakat vágott, és szépen beültette mindenféle zöldséggel. A párkányt saját kezűleg ácsolt faládákkal rakta körül, azokba rakta a paradicsompalántákat. Milyen büszke volt rájuk, hatalmas paradicsomok termettek. Egyik évben meg is mérte az egyiket, másfél kilót nyomott. Azt hazavittük, ajándékba nagymamának, nem is vihettünk volna ennél szebb ajándékot neki!

Azóta is hozzuk minden tavasszal a friss ganét a Ladával, ilyenkor nem szeretek falura menni, de muszáj, nem kérdezik meg, hogy akarok-e vagy nem, egyetlen unoka vagyok, haza kell menni, hogy lássanak. Szótlanul utazunk. A friss gané mellett hozzuk a kövér palántákat is, amit nagyanyám a kis melegházában már február óta ápolgat. Így aztán a balkonunkon a paradicsom mellett mindig van paprika, meg gogos, ezt néha gogosárnak mondják, aztán van vinete is, ezt már végképp nem tudom, hogy kell nevezni, van, aki padlizsánnak hívja, ez elég furcsán hangzik, nagyanyám vinettének mondja, ezt szeretem a legjobban, mert mindig Winettou-t juttatja eszembe, ő pedig, Unkasz mellett, hosszú évekig a legjobb barátom volt.

Ősz végén, ahogy beállnak a fagyok, apám lefóliázza a balkont, körberakja pokrócokkal, régi kabátokkal. Zöldhagymát és spenótot termeszt, mert ez a két növény bírja a hideget. Esszük is a spenótot kegyetlenül, egész télen. Mert egészséges, és mert az apám termeszti, természetesen. A téli kertben az zavar a legjobban, hogy nem tudok kimenni a balkonra cigarettázni. A budiba nem mehetek, mert cirkuszol az anyám. Aztán mehetnék a lépcsőházba, de ott nem szeretem, mert nem vagyok egyedül, mindig kint van egy-két fiú vagy csaj a szomszédból, aztán vihognak, vagy kérdezősködnek, nem hagynak békében. Pedig a cigaretta akkor a legjobb, ha egyedül szívom.

– Anna…hát te?!

– Hol? Jó, kijövök. Jövök.

Letettem a telefont. Apám a konyhában ült a kis lámpánál, az újságot forgatta, anyám a hálószobában horkolt. Visszamentem a szobámba. Tudtam, minden úgy lesz mint eddig, befekszem az ágyamba, a fal felé fordulok, behunyom a szemem, hallom a csilingelő hangját, csillognak a fogai, látom és érzem a feszes melleit, a fenekére simuló farmert, aztán a kemény vénuszdombját, az ajkak közé gyűrődött érdes szőrszálakat, a szétnyíló, nedves ajkakat, lassan és lágyan elélvezek.

Befeküdtem az ágyamba, behunytam a szemem, olyan erősen dobogott a szívem, hogy a fülemben éreztem, remegett az egész testem, nem tudtam levetkőztetni, láttam, ahogy ül a kávézóban az asztal mellett, nyugodtan és magabiztosan rám vár.

Felhúztam a cipőimet, és kilépem az ajtón.

Benji

amíg tenger lesz

kidobni mindent, mint
ahogy elkezdted, eltörölni,
ne ismerhessél magadra. ne tudd,
hogy ki vagy. ne emlékezz.
kimondani, hogy meghaljon.
csöpögjön, amíg valami lesz,
test amíg cseppfolyós lesz.
kezd a verklivel, ahogy tekert,
például a vasárnapi,
de lehet a domb is, a kert,
a sípoló mozdony árnyéka,
lehetnek a neanderek,
azok az álmok, amikben
hol marilyn monroe-t
takartad ki, hol mások barátnőit,
ahogyan ilyen epizódok
jöttek is később, valóban (csúnya dolog volt,
mondogattad később, megdugni
mások nőjét, többet
ilyet nem, de igazából jólesett).
aztán a tévedések ahogyan
történetté váltak, a ruhadarabok
szobáról szobára, ahogy
végiglapoztad magadban minden
reggel az elmúlt éjszakákat,
a lerajzollak, csak a csiklódat
körei. hogyan lettél semmirekellő disznó,
ha farkas harapott meg, hogyan
lettél érzéketlen, komédiás,
és hogyan nem merted bevallani,
hogy valójában élvezted.

daráld le őket mind. egyveleg
péppé a kávét, az újrakezdéseidet,
a nyikorgó ágyakat, a tükröt
bármely fürdőszobában,
azt, ahogyan mindig valaki helyett
tudtál csak szeretni, ahogyan
szentesítetted magadban és annyi nőben
annyi perverziód. nem mintha
bánnád, de más idők következnek,
erről szól a só a gyomrodban.
lehet, hogy még perverzebbek,
de másak. rombold le athént,
thébát, lesbost, füstölj ki mindent,
isten istenen ne maradjon. a zaccot
a szívben, a gödröket legbelül, játékszabályaid
korinthoszi oszlopát cseréld kariatidára,
és állj a tető alá. aztán várj, amíg
megtörik a gyenge nőtest és te
is por leszel. felejtsd el a féktelen
potyázásokat, a zsandárokat,
cseplin sírrablását, a némafilmes
ablakokat. ne legyen konszenzus,
se kontraszt. zárd be a fényrekeszt.
folytasd a fényképekkel, a félretett sorokkal,
de a székeket és a szekrényeket is,
az almafáidat, a zongorát és a mozit,
a renoir-festményeket amikre tízévesen
izgultál, a pornófilmeket, amikre már alig,
a sörcsöndet, az utcát, a kaszkádok villanásait,
csinálhatsz egy tábortüzet a feldúlt kert
végében, és úgy, hogy három napig égjen
és utána kioltódjon minden. se hang,
se hamu. ne szólítson senki,
egyetlen női mell, vagy láb se,
egy harisnya, vagy náladmaradt rúzsos
cigarettacsikk, egy véres lepedő se.
egy beszélgetés, egy hasra kent hold se.

ahogy a füst is elhal, eleredhet
az eső. szórd ki minden dobozod
az utolsó cseppedig, aztán hadd
rajzolják a csiklót vagy a renoirt
a földre amíg tenger lesz.

így akárki lehetsz. az első,
amit meglátsz, a kert. ültetni
nem neked kell, de nézzél,
aztán valamit találj ki.

Cilka