MűHely

Trixi & Dudi

Röpt

szökési kísérlet

Oldottabb légkörre vágytam. Okosan felpakoltam hát, hátizsákba szoknya, harisnya, bugyi, melltartó, egyszóval mindaz, ami nélkül egy nő, ha akarna, se tudna meglenni (vagy mégis?), és irány a reptér. De ne rohanjak annyira!...

Amikor kezdődött... Mikor is kezdődött?, jajde nehéz emlékezni, de nemcsak mert kihagy a memóriám...

Annyira azért vissza mégse!

Csak egy shot: két taknyos srác ront rám egy sötét mellékutcából, az egyik, hogy röptödben megb, picci, pedig dehogy repültem én akkor, ők meg pláne, nem is tudom, ők imbolyogtak jobban vagy én?, ám a másik szószerint lecsapja egy boxerrel, dehogyis, havver, majd előbb én! Ha nem vagyok is feketőves, van némi kvázi karaté-szakképzésem bölcs mesterem, Kí Csí Náá Llí jóvoltából, aki szellemalakban előttem termett, és mozdulataimat precíz tanácsaival irányítva ripsz-ropsz kettétörte gerincét mindkettőnek.

Aztán alakot váltott, vagyis ahelyett hogy szokása szerint meghajolván (mintha bókolna) elillant volna, nagyonis konkrét formát öltött, és kezét nyújtotta, miközben áthatóan a szemembe nézett: Merész Hölgyem!

Ó, el voltam szállva!

Felemelkedtem az aszfaltról, és irreálisan jóképű megmentőm nyakába borultam...

Mit műveltél mámegin, te ribanc!?

Erre ébredtem. Vagy úgy tűnt, ez már cseppet sem álom.

Egyik kurrens pasim állt terpeszben előttem (gumibotját tenyerébe ütögetve), a főkapitányság főnöke, aki egy verekedős klubban szedett össze („Megmentelek e mocsokból, picim!”), amikor még nem is sejtettem, hogy zsarú, aki a bedgájzokra vadászik, ám ahhoz, hogy lesittelje őket, környezet- és stílhű szerelést kellett magára öltsön.

Rámhúzott. A csupasz fenekemre. Még egyet. Vagyis csak akart. Mert félrehemperedtem, és lendületből fel is pattantam. Támadó pozícióban az ágy közepén.

Ez az, így szeretlek, te bestia! Mondta ő, vagy én magamnak...

pittypittypittypittypitty

Mi ez? A gudgáj a pisztolytáskájához kap, de rossz időben és rossz helyre. Bummmm. A légnyomás a falhoz csap, majd a padlóra lapít.

pittypittypittypittypitty

Mi ez, basszam, még egy? hol?

Az ablaknál termek, ugráááás. Egy kicsit szállok, egy repülő húz el nem messze, magamat látom derűsen kipillantani az ablakon, mögöttem valaki... Egy férfi felsejlő arca horrorisztikus vigyorral... Hát nem egyedül keltem útra?! Kézzel-lábbal kapálózva próbálok jelt adni magamnak, de nem veszem észre magam... Aztán zzzzu, már zuhanok is, csak az ég tudja már, hol vagyok és hogy ér ez véget...

pittypittypittypittypitty

Na bazmeg! Szétnyílt, lebegő fürdőköpenyem zsebébe túrok, mi a túró, ebbe is beleplántáltak valamit?! Remegő kézzel kioldom a mobilom... Egy meszidzs.

Ne dőlj be, picikém! (Mi ez a gyanúsan ismerős hang?!) Az egész csak szimuláció: teszt és likvidáló akció. Ha most nem félsz kiszökni onnan, ahol vagy, vagyis a felhőkarcoló legfelső emeletéről, ahová az éjjel vittelek, hogy meggyőződjem hűségedről és egyben levadászhassuk az egyik legveszélyesebb terroristát, megmenekülsz, mi több, az enyém vagy! Lent vár ölelő karokkal: XY, szuper éjdzsönt! (Ja, ugorj bátran, semmi bajod nem esik, sebességcsökkentő távvezérlőnk épségben letesz!)

’gen, szuper!, imádlak ikszipsz, mért nem szóltál hamarabb? Tudod, csak hogy ne hisztizzek hiába. Lenézek, de – talán a sebesség miatt, ami mintha dehogyis csökkenne – nem látok lent senkit, semmit. Mindegy, már nincs sok hátra, kishamar kiderül, hogy bájbáj vagy háváj!